Altagra Szervező és Utazási Iroda

Az Altagrában 1999 óta szervezünk tudományos konferenciákat és mezőgazdasági szakmai utakat Magyarországra. Az események teljes összehangolásának terhét levesszük partnereink válláról, hogy a szakmai programra vagy egyéb teendőikre koncentrálhassanak! Hiszünk abban, hogy minden esemény unikális. Ennek megfelelően mindenkor személyre szabott és egyedi megoldásokat ajánlunk. Ennek köszönhetjük a partnereinkkel létrejött hosszú távú együttműködéseinket, melyekre büszkék vagyunk!

Ismerj meg minket

Konferencia- és rendezvényszervezés

Akár több ezer fős rendezvényeket is lebonyolítunk

Egyik fő profilunk a rendezvényszervezés, ezen belül elsősorban hazai- és nemzetközi tudományos kongresszusok szervezése. Fő területünk az orvosi és agrárkonferenciák, ahol néhány tíz főtől akár több ezer résztvevő szervezéséig és kiszolgálásáig állunk megbízóink rendelkezésére. Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság számára szerveztünk és szervezünk továbbképzéseket, találkozókat és konferenciákat. megbízóink között szerepelnek állami és magán vállalatok, továbbá nemzetközi szervezetek is.
A hagyományos módon szervezett események mellett igény esetén online vagy hibrid formában is vállaljuk a rendezvények lebonyolítását. Full service ügynökségként megbízható és kipróbált alvállalkozói hálózattal és teljes körű online háttérrel rendelkezünk, mely magába foglalja a regisztrációtól az összefoglalók begyűjtésen keresztül a konferencia honlapjának kivitelezését is. Minden általunk szervezett konferencián kiemelt figyelmet fordítunk az adott szakterületen tevékenykedő cégek, mint potenciális támogatók, kiállítók felkutatására és a rendezvénybe való bevonására.

Miben tudunk segíteni?

Teljeskörű szolgáltatást biztosítunk a tervezéstől a megvalósításig

Szolgáltatásunk a konferencia megtervezésével kezdődik. A megrendelővel közösen döntünk a konferencia típusáról (hagyományos-, hibrid-, online konferencia). Kiválasztjuk és lefoglaljuk a helyszínt és/vagy platformot, a szállodákat, ezt követően elkészítjük a konferencia költségvetését.
Az előkészítő szakaszban elindítjuk a honlapot, a regisztrációt, meghirdetjük az eseményt, megkeressük a lehetséges kiállítókat és szponzorokat. A tudományos szervező bizottság irányításával, on-line rendszerünk segítségével összegyűjtjük az összefoglalókat, részt veszünk a program összeállításában, megszerkesztésében és nyomdai előkészítésében. Teljeskörű pénzügyi szolgáltatást nyújtunk, beleértve a cash-flow management-et is. A helyszínen biztosítjuk a regisztrációt, az esemény technikai megvalósítását színpad-, hang-, vetítéstechnikával. Létrehozzuk a kiállítást és a poszterbemutatót. Igény esetén szervezünk a résztvevők számára szabadidős tevékenységeket, műsorokat. Nagy hangsúlyt fektetünk a catering szolgáltatások minőségére. A konferencia után beszámolót és pénzügyi elszámolást készítünk.

Keressen bennünket

A szervezés terhét levesszük partnereink válláról

Elsődleges célunk, hogy megbízóinknak és a konferencia vendégeknek egyaránt kiemelkedő minőségű szolgáltatásokat nyújtsunk.
A szervezési feladatokról, a felmerült kérdések megoldásáról mi minden esetben maximális figyelemmel gondoskodunk, hogy megbízóink a tudományos területre tudjanak koncentrálni.
A rendezvényszervezés komplex feladatait előre megtervezzük időben és térben. Gondoskodunk arról, hogy a szervezés során felmerülő kihívásokra legyen mindig energia és ember. A helyszínen személyesen működünk közre a zavartalan lebonyolítás és az esetleg szükséges gyors döntéshozatal érdekében.

Kapcsolat

Elhivatottan dolgozunk minden eseményen

Kapcsolat

Az első perctől törekszünk partnereinkkel a személyes jó kapcsolat kialakítására, ami alapját jelenti a közös munkának.
Jó érzéssel tölt el minket, hogy az Altagrában nem csak a munkában, de a magánéletben is számíthatunk egymásra. És ugyan így számíthatnak ránk a megrendelőink is. Fontos érték számunkra, hogy munkánkat nem feladatként, hanem örömforrásként éljük meg nap, mint nap.
Fontosnak tartjuk, hogy szakmánk szeretetét továbbadjuk, ezért partnerkapcsolatunk van a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a Metropolitan Egyetemmel, ahonnan rendszeresen fogadunk gyakornoki időre hallgatókat.
 

Mezőgazdasági szakmai utazásszervezés

Cégünk másik jelentős tevékenységi területe a mezőgazdasági szakmai turizmus. Olyan külföldi szakmai csoportokat fogadunk, amelyek tagjai szeretnék megismerni a magyar mezőgazdaságot és szeretnének tájékozódni egyes ágazatok és területek eredményeiről. Az esetek többségében a csoport érdekelt gyümölcsöző szakmai kapcsolatok elindításában is.

Kapcsolat

MEZŐGAZDASÁGI TÚRÁK MAGYARORSZÁGON

Magyarország bővelkedik természeti erőforrásokban: síkságok és dombok termékeny földje, melyet bővizű folyók szelnek át. A Balaton partján és az északi dombvidéken található vulkanikus dombok kiváló mikroklímát biztosítanak a szőlőtermesztéshez és a borkészítéshez. Az ország minden pontján megtalálható termálforrások lehetővé teszik a kiváló minőségű korai zöldségfélék termesztését.

Az említett természeti jellemzők kedvező gazdasági és földrajzi adottságokkal együtt lehetővé tették, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar országunk meghatározó gazdasági ágazatává váljon.

Cégünk ezen a területen kínál szakmai program szervezést agrár-szakmai érdeklődésű csoportok számára, melyek szeretnék megismerni a magyar mezőgazdaságot, annak specialitásait és eredményeit.

Tagságaink

Ha rendezvény, akkor Altagra

Kezdjük el
120+ év

Munkatársaink összesen ennyit foglalkoztak rendezvény szervezéssel

20+ éve

Alapítottuk cégünk

800+

Sikeres rendezvény

950+

Elégedett ügyfél

Csapatunk

[:hu]Ihász Kata[:]

Ihász Kata
ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

Prieszol Éva
ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

[:hu]Vándor Andrea[:]

Vándor Andrea
ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

[:hu]Biszkupné Nánási Klára[:]

Biszkupné Nánási Klára
Szakmai igazgató

[:hu]Gyurika Dóra[:]

Gyurina Dóra
JUNIOR PROJEKT MANAGER

Kun Szabóné Marschall Ágnes
PÉNZÜGYI ASSZISZTENS

Részletes bemutatkozásunk

Rólunk mondták – Referenciák

Lakatos Zsolt

Angels Kezdeményezés Tanácsadó – Magyarország, IQVIA

Az Altagrával dolgozni olyan, mint egy luxusautót vezetni: gyorsan és magabiztosan juttat el a kijelölt cél felé, és közben teljes biztonságban érzed magad. Ha néhány szóban kellene a céget jellemeznem: megbízhatóság, pontosság, figyelmesség. Mindenkinek ajánlom őket, akik nem szeretnének a rendezvényeik miatt idegeskedni, ugyanis az Altagra a szervezéssel járó minden terhet levesz a vállunkról, hogy mi a tartalommal tudjunk foglalkozni. És mindezt teszik úgy, hogy közben a legkedvesebb légkört teremtik meg, amit egy megbízó csak remélhet.

DUL CSABA

Lifescience üzletágvezető, Biomedica Hungaria Kft.

Köszönet az Altagra konferenciaszervező cég Munkatársainak: végre egy olyan nívós konferencia, amely nemcsak szakmai-tematikai, hanem céges támogatói szempontokat is figyelembe véve teszi magasra a mércét. Itt minden rendben volt: gyönyörű helyszín választás, pompás szállás és étkeztetés, és végre az előadótermek közvetlen közelségébe szervezett kiállítói tér és kávészünetek. Nem voltak izolálva a kiállítók a konferencia hallgatói közönségétől. Ide szívesen jövök legközelebb is.

Pappné Dr. Bacskai Ildikó

Business Development Director, CIRCULOS Group Kft.

(BioTech Hungary Kft és a GeneTiCA Kft. és ACCELA képviseletében)

A 2022-es HUPHAR konferencia programjának sorrendje nagyszerűen volt kitalálva. A tudományos előadások között elhelyezett előadásunk nagyon sikeres volt. Köszönjük szépen a hatékony gondolkodásmódot!

Zsély Anna

kommunikáció és PR, Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet

Az Altagra csapatával a Magyar Stroke Társaság XVI. Kongresszusa kapcsán dolgoztunk együtt. A felmerülő kérdésekre és kérésekre profi módon, rendkívüli gyorsasággal és rugalmassággal reagáltak az előkészületek ideje alatt és a helyszínen egyaránt. A közös munka során végig készségesen és proaktívan segítettek abban, hogy szimpóziumunk az elképzeléseinknek megfelelően valósuljon meg.

Dr. Zilinyi Rita

Területi képviselő, Merck Life Science Kft.

A Merck Life Science Kft. területi képviselőjeként alkalmunk volt már számos, az ALTAGRA által szervezett eseményen részt venni. Az általuk szervezett konferenciákra mindig örömmel megyünk, mert tudjuk, hogy kiemelkedő profizmusukkal, és kedvességükkel mindig gondoskodnak róla, hogy a legmagasabb színvonalú konferencia élményben lehessen részünk.

Vincze – Huszár Gergő

ügyvezető igazgató, NovoLab Kft.

Cégünkkel évek óta örömmel jelentkezünk azokra a releváns szakmai konferenciákra melyek szervezését az Altagra végzi. Családias és jókedélyű, rendkívül professzionális és hatékony rendezvényszervező csapat, amely elsőrangú szolgáltatásokat nyújt. Kivételesen figyelnek a részletekre, ezzel biztosítva, hogy a rendezvény minden aspektusa tökéletesen megvalósuljon.

Kreatív és innovatív megoldásokkal, egyedi ötletekkel érik el, hogy a rendezvények kitűnjenek a többi közül, és mindig meghaladják az elvárásokat.

Eva Maria Friberg

NN Resor-Agritours Sweden

Hungary is a popular country for Swedish agri travellers. The mix of large modern farms and smaller with a familiar touch makes a good base for a tour. Our clients often have specific demands of farm visits and meetings which Altagra has been arranging in a very appreciated way. It is easy to recommend a group to travel top Hungary as we know that Altagra listens to our wishes and do their very best to make the program we want.

Ing. Marcela Lauková

managing director / Agritours Slovakia CK s.r.o.

It was a pleasure to work with Altagra/Klara on our highly technical agricultural tour project as well as on one of our international conferences. Trust & professionality.

Thank you Altagra for your cooperation!

Camille – Team Agrilys

Chef de projets / Agrilys France

Our experience with Altraga was simply perfect. Everything has always been smooth and clear with a great adaptation to our customer demands. We hope we will work more together as Hungary as a lot to offer !

VisSzatérő partnereink