Konferencia részletes programja és információi

VIII. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlés

Első felhívás

Kedves Kollégák! Kedves Vendégeink!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a VIII. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlés a Magyar Stroke Társaság XVIII. Konferenciájával egyidőben, és egy helyszínen, 2024. szeptember 6-7. között, Debrecen belvárosában, a Kölcsey Központban kerül megrendezésre.

A két rendezvény az orvosok és a szakdolgozók részére egyaránt átjárható, mely lehetőséget biztosít, hogy egymás munkáját még jobban megismerjük és tájékozódhassunk az új eljárásokról és lehetőségekről, azzal a céllal, hogy „hazatérve” ezeket sikerrel alkalmazzuk.

A szakmai program tervezése során, arra törekedtünk, hogy a stroke ellátás valamennyi elemét érintsük, a megelőzéstől a rehabillitációig. Ezzel prezentálni szeretnénk az egymásra épülő folyamatok és a csapatmunka fontosságát. A beteg további életménőségét nem csak az határozza meg, mikor, milyen körülmények között kerül ellátásra, de az is, mennyire naprakész az őt ellátó egészségügyi személyzet tudása.

A vándorgyűlés lehetőséget ad arra, hogy megismerjük más munkaterületek, mint az alapellátás, prehospitális ellátás, járó- és fekvőbeteg szakellátás, rehabilitációs ellátás és szociális hálózat tevékenységét, egymásra gyakorolt hatását, nehézségeit. Őszintén bízunk benne, hogy a megszerzett ismereteket és tudást alkalmazva mind az interperszonális kapcsolatokat, mind a betegellátás minőségét javítani tudjuk. A fenti célokon túl reméljük, hogy új szakmai és baráti kapcsolatok kialakítását is segíti a Szakdolgozói Vándorgyűlés.

Az első nap végén a Magyar Stroke Társaság és a Szakdolgozói Vándorgyűlés résztvevői közös gálavacsorán vehetnek részt, mely jó alkalmat ad a kikapcsolódás mellett a kötetlen tapasztalatcserére is.

Bízunk benne, hogy a stroke ellátás minden területét felölelő program a résztvevők elvárásaival is találkozik. Hasznos és tartalmas időtöltést, valamint kellemes kikapcsolódást kívánva, szeretettel várjuk Önöket Debrecenben!

A szervezők:
Prof. Dr. Oláh László, a DEKK Neurológiai Klinika igazgatója
Zólyomi Ágnes, DEKK Neurológiai Klinika klinikai vezető ápolója

A 2024-es Kongresszus szervezőintézménye: Debreceni Egyetem Klinikai Központ

A Vándorgyűlés főszervezője:
Zólyomi Ágnes (Debreceni Egyetem Klinikai Központ – klinikai vezető ápoló)
Prof. Dr. Oláh László, a DEKK Neurológiai Klinika igazgatója

Kiemelt témák:

  • Primer prevenció – A stroke helyzete Magyarországon, rizikófaktorok, szűrőprogramok jelentősége.
  • Akut stroke prehospitális ellátása
  • Akut stroke ellátás a fekvőbeteg intézményekben
  • Stroke betegek speciális ápolási igényei
  • Stroke szövődményeinek megelőzése
  • Nyelészavarok és táplálásterápia stroke betegeknél
  • Stroke rehabilitáció
  • Szekunder stroke prevenció
  • Stroke betegek otthoni komplex ellátása
  • Szakdolgozók szerepe a stroke diagnosztikában
  • Logopédus szerepe a stroke ellátásban
  • A pszichológiai támogatás fontossága stroke után
  • Szociális munkás lehetőségei a stroke betegek elhelyezésében.

Előzetes program 2024 júniusában várható

A VIII. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlés RÉSZVÉTELI DÍJAI

Részvételi díjak, bruttó értékben KORAI* (július 15-ig) NORMÁL (július 16-tól)
2 napos részvételi díj
48 900 Ft 55 900 Ft
1 napos részvételi díj
31 900 Ft 34 900 Ft
Gálavacsora
18 000 Ft  19 500 Ft

*A korai részvételi díj abban az esetben érvényesek, ha mind a jelentkezés, mind a díj befizetése a megadott határidőn belül megtörténik.

A részvételi díj az alábbiakat tartalmazza:

– regisztráció
– részvétel a konferencia tudományos programjain és átjárhatóság A Magyar Stroke Társaság XVIII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XV. Konferenciájára
– a konferencia kiadványai
– konferencia étkezések, összesen két ebéd és kávészünetek
– Áfa

Az 1 napos részvételi díj magába foglalja: regisztráció, részvétel az adott napi tudományos programokon, a konferencia kiadványait és egy ebédet, illetve egy (szombaton) vagy kettő (pénteken) kávészünetet.

PÁLYÁZAT RÉSZVÉTELI DÍJRA: Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a MESZK területileg illetékes szervezeteinél lehetőség van pályázni pontszerző továbbképzésen előadóként vagy résztvevőként történő részvétel regisztrációs díjának támogatására. Kérjük, hogy további részletekért kattintson a Pályázat Részvételi Díjra menü pontra, ahol további részleteket talál a lehetőségekről!

Lemondási feltételek:

Lemondást kizárólag írásban fogadunk el az szakdolgozoi@altagra.hu e-mail címen. Amennyiben a lemondás 2024. július 15-ig megérkezik, a már kifizetett részvételi díjat 2000 Ft adminisztrációs díj levonásával visszatérítjük.
A július 16. és augusztus 5. között beérkező lemondások esetében 50% technikai költséget számítunk fel.
Augusztus 5. után történő lemondásnál nem áll módunkban visszatérítést fizetni.

Szálláslehetőségek a VIII. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlés idejére

1. Hotel Lycium****

4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.

  • A Hotel Lycium**** belvárosi üzleti szálloda, amely a Kölcsey Központ épületegyüttesében található a Déri Múzeum és a Református Nagytemplom szomszédságában.
  • A konferencia helyszíne a hotel drinkbárján keresztül közvetlenül megközelíthető, így ez a legjobb választás, ha az eseményhez minél közelebb szeretne megszállni.
  • A Kölcsey Központ mélygarázsában térítés ellenében, korlátozott számban tudnak parkolni.

Szobaárak a Hotel Lycium Debrecenben:
Standard kétágyas szoba 1 fő részére: 43.500,- Ft / szoba/éj
Standard kétágyas szoba 2 fő részére: 49.900 – Ft / szoba/ éj

Az árak tartalmazzák: a szállást svédasztalos reggelivel, szálloda wellness részlegének használatát, wifit a szálloda teljes területén, az áfát (5%) és az IFA-t.

Az érkezés napján a szobákat 14 órától lehet elfoglalni. Az elutazás napján a szoba legkésőbb 10 óráig áll a vendégek rendelkezésre. Korábbi érkezés, vagy későbbi távozás esetén csomagszoba áll rendelkezésre.

 

2. Centrum Hotel Debrecen***Superior
4026 Debrecen, Kálvin tér 4.

A Centrum Hotel Debrecen ***Superior Debrecen óvárosának központjában várja kedves vendégeit, a Református Nagytemplom és a Kulturális rendezvények színhelyéül szolgáló Főtér közelében található.

A Centrum Hotel Debrecen, a Kölcsey Központhoz hasonlóan, a belvárosban helyezkedik el, így gyalog kényelmesen 5-10 perc alatt megtehető az út a rendezvény helyszínére (500 m).

Parkolási lehetőség: korlátozott számban a szálloda mögött található udvarban térítésmentesen, vagy közterületen, parkolójeggyel.

Szobaárak a Centrum Hotel Debrecenben:
1 fő igénybevétele esetén: 34.500 Ft /szoba / éjszaka
2 fő igénybevétele esetén:  44.500 Ft / szoba / éjszaka

Az árak tartalmazzák a szállást svédasztalos reggelivel, WIFI használatot, az ÁFA-t és az IFA-t.

 

3. Hotel Debrecen*** Superior
4026 Debrecen, Péterfia u. 49.

A Hotel Debrecen (volt Óbester Hotel) szintén Debrecen történelmi belvárosában található 2023-ban került felújításra, így, szeptemberben, megújult külsővel várja a kongresszus vendégeit.  

Parkolási lehetőség a hotel belső udvari parkolójában, térítésmentesen.

Ez a hotel gyalog 10 percnyire helyezkedik el a Kölcsey Központtól. Ezen kívül az 1-es számú villamossal is elérhető, mindössze egy megállónyit kell utazni.

Szobaárak a Hotel Debrecenben:
1 fő igénybevétele esetén: 34.500 Ft /szoba / éjszaka
2 fő igénybevétele esetén:  44.500 Ft / szoba / éjszaka

Az árak tartalmazzák a szállást svédasztalos reggelivel, WIFI használatot, az ÁFA-t és az IFA-t.

 

4.Mercure Hotel Debrecen**** Superior
4025 Debrecen,Bajcsy-Zsilinszky u. 11.

A belváros szívében, a Kölcsey központtól kb 10 perc sétára fekvő szálloda azon vendégek kényelmét szolgálja, akik a kongresszus után odaadó vendéglátásra és pihentető környezetre vágynak, ugyanakkor szeretnék élvezi a városközpont közelségét is.

A szálloda -1 szintjén található a szálloda mélygarázsa, amely szabad helyek függvényében, külön térítés ellenében vehető igénybe. A mélygarázs elektromos autó töltésére is lehetőséget biztosít.

Megközelítés: A Mercure Hotel a Kölcsey Központtól 650 méterre, kb. 10 perc sétatávra található.

Szobaárak a Mercure Debrecenben:
Classic double szoba 1 fő részére     48.500,- Ft / szoba/éj
Classic twin szoba 2 fő részére          54.500,- Ft / szoba/éj
Superior double szoba 1 fő részére   56.500,- Ft / szoba/éj
Superior double szoba 2 fő részére   62.500,- Ft / szoba/éj
Privilege double szoba 1 fő részére   60.500,- Ft / szoba/éj
Privilege double szoba 2 fő részére   66.500,- Ft / szoba/éj

Az árak tartalmazzák: a szállást reggelivel, wifit a szálloda teljes területén, az áfát (5%) és az IFA-t.

 

5.Malom Hotel Debrecen****
4027 Debrecen, Böszörményi út 1.

A Malom Hotelt, melyet a műemlék Hortobágy Gőzmalom átépítésével alakították ki, 2013 augusztusában nyitották meg Debrecen belvárosától néhány száz méterre. A hotel egy forgalmas út mentén fekszik, megközelítése egyszerű, a belső parkolókat korlátozott számban térítésmentesen igénybe lehet venni.
A Malom Hotel a Kölcsey Központtól kb. 10 perc sétatávra helyezkedik el. Ezen kívül könnyen megközelíthető a 15H és a 15YH jelzésű buszokkal.

Szobaárak a Malom Hotelben:
Szoba 1 fő részére: 33.500,- Ft / szoba / éj
Szoba 2 fő részére: 37.500,- Ft / szoba / éj
Szoba 3 fő részére: 48.510,- Ft / szoba / éj

Az árak tartalmazzák: a szállást reggelivel, wifit a szálloda teljes területén, az áfát (5%) és az IFA-t. A szobák légkondicionáltak, minden szoba síkképernyős kábel-TV-vel és saját, zuhanyzós fürdőszobával rendelkezik.

 

6.Debrecen Sport Hotel***
4032, Debrecen Oláh Gábor utca 5.

A Sport Hotel*** Debrecen legszebb részén, a természetvédelmi oltalom alatt álló Nagyerdő szívében található, csendes, nyugodt környezetben. Tökéletes választás azok számára, akik a kongresszus után, a nap végén egy, a belvárostól kintebb eső, zöld környezetben található egyszerű Hotelben szeretnének megszállni. A hotel vendégei gépjárműveiket zárt parkolóban, térítésmentesen helyezhetik el.

A Sport Hotel Debrecen és a Kölcsey Központ között egyszerűen utazhatnak az 1-es jelzésű villamossal, amellyel kb. 20-25 perc alatt tehetik meg az utat. Választhatják a 24-es buszt is, amelyről a Főnix Arénánál kell leszállni, onnan kb. 10 perc sétával érhető el a hotel. Autóval 6 perc alatt megtehető a hotel és a rendezvény helyszíne közti távolság.

Szobaárak a Sport Hotel Debrecenben:
Egyágyas szoba: 21.500,- Ft / szoba / éj
Kétágyas szoba: 28 500,- Ft / szoba / éj

Az árak tartalmazzák a szállást svédasztalos reggelivel, a zárt parkoló és WIFI használatát, az ÁFA-t és az IFA-t.

Lemondási feltételek:

  • A befizetett szállásdíjat legkésőbb 2024. július 15-ig történő lemondás esetén 2000 Ft adminisztrációs díj levonásával visszafizetjük.
  • 2024. július 16-augusztus 5. közötti lemondás esetén 1 éj szállásdíj levonásával a kifizetett összeget visszatérítjük, vagy a szállás más nevére átírását térítésmentesen biztosítjuk.
  • 2024. augusztus 5. utáni lemondás vagy meg nem jelenés esetén a befizetett díjat nem áll módunkban visszafizetni. A szállás más nevére átírását – legkésőbb augusztus 25-ig megküldött írásos kérés esetén – térítésmentesen biztosítjuk.

Kedves Résztvevőink!

A MESZK területileg illetékes szervezeteinél lehetőség van pályázni pontszerző továbbképzésen előadóként vagy résztvevőként történő részvétel regisztrációs díjának támogatására. Alábbiakban összegyűjtöttük az egyes területi szervezeteknél rendelkezésre álló pályázati lehetőségeket. Az információkat folyamatosan frissítjük, ha nem találja itt az Ön területére vonatkozó információt, érdeklődjön a területi szervezetek képviselőinél, mely elérhetőségeket alább megtalálja.

BUDAPEST 

Kiíró: Budapesti Egészségügyi Szakdolgozókért Alapítvány
Pályázni lehet: Az egészségügy területén indított pontszerző szabadon választott ill. kötelező szakmacsoportos továbbképzéseken, kongresszusokon előadóként vagy résztvevőként való részvétel támogatására.

Pályázaton részt vehet:
­ – Az az egészségügyi szakdolgozó, aki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Budapesti Területi Szervezetének aktív tagja,
­-  legalább 1 éve érvényes, a Budapesti Területi Szervezetnél aktív kamarai tagsággal rendelkezik és nincs tagdíjhátraléka.
Kizáró feltétel, ha 12 hónapon belül az Alapítvány részéről már bármilyen más támogatásban részesült! (ha az Alapítvány részéről 1 éven belül támogatásban részesült, támogatásra csak a következő évben pályázhat)

Beadási határidő:
Pontszerző szakmai képzésekre és kongresszuson előadóként, résztvevőként való részvételre benyújtott pályázat esetén, a támogatott eseményre való jelentkezési határidőt megelőzően legalább 30 nap. A pályázatok elbírálása folyamatos.
Pályázaton elnyerhető maximális támogatás összege: szakmacsoportos továbbképzés esetén a képzés díja, kongresszuson való részvétel esetén a regisztrációs díj összegének mértéke, maximum 85.000 Ft.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
­ I. pályázati adatlapot pontosan, olvashatóan
­ a pályázó szakmai önéletrajzát
­ pontszerző továbbképzés esetén a képzés szakmai leírását, és a képző intézmény bankszámlaszámát, melyre a részvételi díjat utalni lehet.
­ Szakmai kongresszus esetén annak első értesítőjét, mely tartalmazza a regisztrációs díj összegét és a szervező intézmény bankszámlaszámát, melyre a részvételi díjat utalni lehet.
­ Kötelezettség vállalást a részvételt 15 napon igazolnia kell, amennyiben a részvételt nem igazolja, köteles a támogatást visszafizetni az alapítvány számlájára.
A pályázatot írásban, személyesen, email-en keresztül vagy postai utánvéttel kell benyújtani.
Eredményhirdetés: A pályázat elbírálásának határideje a beérkezéstől számított 15 nap.

Elérhetőség:
E-mail:beszalapitvany@gmail.com
Levelezési címe: 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 2. 1.em. 4.
Telefonszám: 06/1/225-0695, FAX:06/1/225-0696
Kuratórium elnöke:-
Óváriné Gáty Zsuzsanna 06/20/669-1975

A pályázáshoz  szükséges adatlapok itt érhetők el:
ADATLAP és  MELLÉKLET

BARANYA VÁRMEGYE

A MESZK BMTSZ-nél a tagtársak támogatása kérelem alapján történik a konferenciákra. Küldöttgyűlési határozatban különböző elvek szabályozzák ennek lehetőségeit. A támogatás mértéke mindig mérlegelés kérdése és az anyagi kondiciók határozzák meg az elnökségi döntést.

Elérhetőség:
MESZK Baranya Megyei Területi Szervezet
H-7623 PÉCS, KÁLVIN U. 7.
Telefonszám: +36-72/749-205 Mobil: +36 20 /669-5316
E-mail: meszk.baranya@gmail.com/
Web: www.meszk.hu/kapcsolat/területiszervezetek

BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE

A kongresszusokon való részvétel támogatásának lehetőségéről kamarai tagok a kamarai szervezet honlapjáról, illetve irodájában kaphatnak információt. A beadott pályázatokat  egyénileg bírálják el, szabályzatban meghatározott szempontok alapján, az ott meghatározott összeghatárig.

Elérhetőség:
Területi iroda címe: 6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
E-mail: iroda@meszkbkm.hu
Telefonszám: +36 76 505 917, +36 20 669 5611

BÉKÉS VÁRMEGYE

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 5600 Békéscsaba, Alsó-Körös sor 2. I/2
E-mail: meszkbekesmegye@gmail.com
Telefonszám: +36 66 547-480

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYE

A kamarai tagok egyénileg kérhetnek támogatást a MESZK B-A-Z Megyei Területi Szervezet elnökségétől a pontszerző továbbképzéseken való részvételhez.

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 3530 Miskolc, Petőfi Sándor utca 35.
Email: meszk.borsod@gmail.com
Telefonszám: +36 46 322 448, +36 20 277 3764, +36 20 279 4940

CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYE

A területi szervezetek tagjai, amennyiben konferencián, kongresszuson előadnak, akkor a részvételi díjat téríti meg Csongrád-Csanád Vármegye területi szervezete. A szakdolgozó személyesen, emailben vagy telefonon tudja jelezni támogatási igényét.

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 6722 Szeged, Honvéd tér 5/B
E-mail: 6722 Szeged, Honvéd tér 5/B
Telefonszám: +36 62 424 765

FEJÉR VÁRMEGYE

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 8000 Székesfehérvár, Tolnai u. 34.
E-mail: iroda@fejermeszk.hu
Telefonszám: +36 22 501 760, +36 20 669 5459

GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYE

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 9023 Győr, Mester u. 1, 1. em. 207 ajtó
E-mail: gyms.ter.iroda@gmail.com
Telefonszám: +36 20 669 5409,  +36 30 291 7015

HAJDÚ-BIHAR VÁRMEGYE

A Hajdú-Bihar Vármegyei Területi Szervezethez tartózó szakdolgozók tekintetében,  azon résztvevők, akik előadást tartanak szakmai konferencián/vándorgyűlésen évente egy alkalommal tudnak igénybe venni a szakdolgozói kamarától támogatást, melyhez a kérelmet a meszkhbm@gmail.com email címre szükséges benyújtani legalább a rendezvény előtt négy héttel. A kérvényen minden esetben fel kell tüntetni pontosan, összegszerűen, hogy milyen költségek átvállalását (részvételi díj, szállás költség, útiköltség) kéri a szakdolgozói kamarától. A támogatás csak befogadott absztrakt esetében adható.
Elérhetőség:
Cím: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. IV-es Nővérszálló
Email:meszkhbm@gmail.com
Telefonszám:+36 20 669 1984

HEVES VÁRMEGYE

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 3300 Eger, Bródy Sándor út 9.
E-mail: hmeszk@gmail.com
Telefonszám: +36 36 788 461, +36 30 428 1450

JÁSZ-NAGYKUN SZOLNOK VÁRMEGYE

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 17-23 B. Iph. 1/3
E-mail: jnszmeszk@gmail.com
Telefonszám: +36 56 521 044

KOMÁROM ESZTERGOM VÁRMEGYE

Elérhetőség: 2544 Neszmély, Fő út 189.
E-mail: meszkkemi.asszisztens@gmail.com
Telefonszám: +36 20 849 0402 (Területi Elnök – Holup Ilona), +36 20 669 5614 (Asszisztens, ügyintéző – Guzli Katalin)

SOMOGY VÁRMEGYE

A MESZK Somogy Vármegyei Területi Szervezet a Támogatási Szabályzatban leírtak szerint, azoknak a szakdolgozóknak akik szakmai továbbképzésen szeretnének részt venni és igénylik, az útiköltségét a szervezet támogatni tudja.

Elérhetőség:
7400 Kaposvár, Tallián Gyula utca 19/A. Fsz. 2
Email: postmaster@smeszk.t-online.hu

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG VÁRMEGYE

Elérhetőség:
Szervezeti terület címe: 4400 Nyíregyháza, Szent István utca 68. Régi gyerekosztály 1. emelet 9-es szoba
E-mail: meszk.szabolcs@gmail.com
Telefonszám: +36 42 599 700/1901, +36 20 669 1935

TOLNA VÁRMEGYE

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 7100 Szekszárd, Dr. Szentgáli Gyula utca 2.
E-mail: meszktn@t-online.hu
Telefonszám: +36 74 510 245, +36 20 669 1929

VAS VÁRMEGYE

Elérhetőség:
Területi szervezet címe: 9700 Szombathely, Paragvári utca 11.2. emelet 8. ajtó
E-mail: vasmeszk2015@gmail.com
Telefonszám: +36 20 669 5455, +36 20 669 5449

VESZPRÉM VÁRMEGYE

A MESZK Veszprém Vármegyei Területi Szervezet helyi szervezetei bírálják el a költségtérítést. Egy tag részére kb. egy évi tagdíjat fizetnek útiköltség térítésre vagy regisztrációra.

Elérhetőség:
Területi szervezet címe:8200 Veszprém, Kossuth u. 10. I.em./113.
Telefonszám: +36 88 789 479, +36 20 669 5575
E-mail: meszkvp@gmail.com

ZALA VÁRMEGYE

A MESZK Zala Vármegyei Területi Szervezet kamarai tagjai részére támogatást nem előre meghatározott formában és összeggel nyújt. A támogatások egyéni kérelmek alapján történnek, melyhez támogatói kérelem nyomtatvány beküldése szükséges. Ezen nyomtatványt a kamarai tag saját kérésére e-mailen küldi meg a szervezet (Csak is és kimondottan a Zala Vármegyei Szervezethez tartozó kamarai tagokat áll módukban támogatni). A beérkezett kérelmek elbírálása a területi elnökség hatásköre, s azt mindig megelőzi a kérelem egyéni benyújtása.  Elbíráláskor figyelembe vesszük a támogatás mértékét, a kamarai tag kamarai munkáját, a továbbképzések tartalmi összetevőjét.
A támogatás igényléséhez keressék a Területi Szervezett az alábbi elérhetőségek egyikén:

Cím: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1.
Email: zalameszk@t-online.hu
Telefon: +36 20 669 1933; +36 92 510 516

A regisztrációs felületet az alábbi gombra kattintva érheti el.

Regisztráció

A szakmai szervezők idén is várják előadásaikat a konferencia kiemelt témáihoz kapcsolódóan.

Az absztrakt benyújtás határideje meghosszabbítva!
Az új határidő: 2024. JÚNIUS 14. ÉJFÉL

A Vándorgyűlés témáira beadandó előadása absztraktját, az online regisztrációs folyamat során tudja a rendszerbe feltölteni vagy emailben eljuttatni a szakdolgozoi@altagra.hu címre. Kérjük, hogy az absztraktot Word-dokumentum formájában adja be!
Az online regisztrációs-és absztrakt feltöltő felületet IDE kattintva érheti el.

A konferencia előadásainak kivonatait a konferencia füzetben jelentetjük meg. Az összefoglaló mérete lehetőség szerint ne haladja meg az 5-10 mondatos terjedelmet.
 

Előadás/poszter összefoglalók formai követelményei:
Cím
Szerző(k) neve
Szerző(k) munkahelyének pontos megnevezése (rövidítések nélkül), város

A Szervező Bizottság értesítést küld arról, hogy előadásra alkalmasnak ítéli-e az összefoglaló tartalmát. A Szervező Bizottság fenntartja a jogot a prezentáció formájának meghatározására.