Kedves Kollégák!

A Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társasága (MKVT) minden évben megrendezi konferenciáját a klinikai vizsgálatok témakörében. Sajnos, tavaly a COVID-19 járvány következtében a konferenciát először halasztanunk, majd törölnünk kellett.

A jelenlegi kedvező járványügyi adatok és a kapcsolódó kormányzati intézkedések figyelembevételével és a folyamatos tagtársi igényeket is kielégítendő Társaságunk Elnöksége úgy döntött, hogy idén megrendezzük a konferenciát bízva a személyes megjelenés lehetőségében.

A konferencia időpontja 2021. szeptember 23-24, helyszíne Siófok, a Yacht Hotel.  

A konferencia fő témája természetesen a COVID 19-es pandémia hatásai és tanulságai, a kialakult kihívások, és az arra adott válaszok közös feldolgozása, a legjobb gyakorlatok megosztása, a lehetséges tanulságok levonása, illetve ezek jövőbeni alkalmazási lehetőségeinek feltárása (pl. decentralizált, új típusú klinikai vizsgálatok) hazai (OGYÉI, ETT és az intézmények vezető képviselői, a vizsgálatvezetők) valamint és külföldi (Pharma és CRO illetékes vezetői) meghívott vendégeink, előadóink segítségével.

Kétségtelenül a COVID járványon kívül a közelmúlt legfontosabb változása volt az egészségügy dolgozók jogállásáról szóló törvény (Eszjtv) bevezetése. A jogszabály klinikai vizsgálatokra való értelmezése, alkalmazása és azok következményei is kiemelt helyen szerepelnek a kétnapos konferencia programjában, amit az OKFŐ képviselője, az egyetemek, vizsgálati centrumok reprezentációjával közösen fogunk majd feldolgozni.

A konferencia a szokásoknak megfelelően két napos lesz, szeptember 23-ára „key note” előadásokat, hatósági szekciót, előadásokat és kerekasztal beszélgetést szervezünk. Este a gálavacsora keretében lesz lehetőség a régen várt kötetlen beszélgetésekre, kikapcsolódásra és reményeink szerint némi zenés-táncos szórakozásra is. A rendezvény záróakkordjaként szeptember 24-én egy kétórás interaktív workshop-ot tervezünk a Covid járvány és az Eszjtv hatásairól.

A hagyományoknak megfelelően a konferenciát megelőzően tartunk egy egyetem által akkreditált GCP tanfolyamot a Szegedi Tudományegyetemmel közös szervezésben. A COVID járvány hozadékaként ezúttal mi is ún. hibrid módon tervezzük annak lebonyolítását. Azaz lehetőség lesz mind személyesen részt venni a GCP tanfolyamon, mind online módon becsatlakozni a tanfolyamra, a végén vizsgalehetőséggel. Bízunk benne, hogy ez a kibővített lehetőség lehetővé teszi, hogy olyan kollégák is részt tudjanak venni a tanfolyamon, akik nem tudnak leutazni a helyszínre, de szükségük van az akkreditált tanfolyamról az igazolására.

Sok-sok témánk lesz tehát az idén is Siófokon. Sok szeretettel várunk Benneteket!

Természetesen az MKVT Elnöksége a járvány alakulását folyamatosan figyelemmel kíséri.

Dr. Szepesi Gábor
Az MKVT Elnöke

mkvt-szepesi-gabor

A konferencia idén Siófokon, a közvetlenül a Balaton partján fekvő Hotel Yacht Wellnes and Business szállodában kerül megrendezésre.

Cím: 8600 Siófok, Vitorlás u. 12-14.

 

A Balaton-part egyik legszebb kilátását kínáló szálloda a siófoki vitorláskikötőben, közvetlenül a vízparton található – csendes környezetben, a városközponttól 15 perc sétára. A hotel mérete és felszereltsége alapján ideális helyszín a rendezvény számára.

A szálloda 70 stílusos, modern, ugyanakkor barátságos, légkondicionált szobával, a’la carte étteremmel, bárral, és 1000 m2-es panorámás wellness részleggel várja vendégeit.

Minden szoba alapfelszereltségéhez tartozik a légkondicionálás, ingyenes wifi, telefon, LCD TV, széf, minibár, hajszárító, fürdőköpeny és törölközők. A szobák többségéhez erkély is tartozik, gyönyörű kilátással a Balatonra.

A szálloda legfelső szintjén található egy kiemelkedő felszereltségű, 200 fő befogadására alkalmas konferencia központ, melynek egyedülálló eleme a balatoni körpanorámás konferenciaterem. A lifttel és lépcsőn egyaránt megközelíthető, 70 m2-es fedett-nyitott terasszal rendelkező rendezvényszinten egy három részre szekcionálható, tágas 160 m2-es nagyterem, valamint egy 80 m2-es kisebb terem található. A legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt termek igény esetén egybe nyithatóak, így akár 200 fő befogadására is alkalmasak. Valamennyi terem természetes fénnyel megvilágított, padló szőnyeges és légkondicionált.

A földszinten található BlueDot Bistro és drinkbárban a vendégek páratlan kilátás mellett élvezhetik a hazai és nemzetközi konyha remekeit. A közvetlen Balaton partra nyíló terasz tavasztól őszig varázslatos hangulatú.

Egy külön épületszárnyban hangulatos wellness részleg található, amelyben 25 méter hosszú impozáns medence, 1 beltéri és 2 kültéri jacuzzi, valamint modern szaunasziget (2 finn-, 1 infra szaunával, 1 gőzkabinnal, 1 sókamrával) és masszázsszoba várja a lazulni vágyókat.

Parkolás a szálloda saját, kamerával megfigyelt, zárt parkolójában korlátozott számban (38 parkolóhely) lehetséges és a konferencia vendégei számára ingyenes. További díjmentes parkolásra (70 parkolóhely) a szálloda előtt is van lehetőség.

Felhívjuk figyelmét, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet, (módosítva 2021 július 2, hatálybalépés ideje július 3) alapján a rendezvényre belépni kizárólag hatósági igazolvánnyal, vagy azzal egyenértékű applikáción lévő védettségi igazolással lehet. A regisztrációkor az igazolást a szervezők ellenőrizni kötelesek.

Szeptember 22. szerda – GCP TANFOLYAM

08.00 Regisztráció    
09.00 Klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos trendek, Magyarországon és a környező országokban Tarnai Judit Főigazgató helyettes, OGYÉI
09.20 A placebo alkalmazásának tudományos és etikai kérdései Kerpel-Fronius Sándor Szaktanácsadó, Semmelweis Egyetem, Általános Orvos
09.40 ICH-GCP- jelentősége Barótfi Szabolcs Klinikai kutatási Igazgató, MSD
10.00 Kávészünet    
10.40 Klinikai gyógyszerfejlesztés folyamata, klinikai vizsgálatok elrendezése, különös tekintettel az immunológiai klinikai vizsgálatokra Renczes Gábor Klinikai Kutatási Igazgató, Svábhegy Gyermekklinika
11.00 Az ETT-KFEB működése, tapasztalatai és felkészülése az új regulációra Prof. Dr. Bitter István Egyetemi tanár, ETT KFEB elnök
11.20 TUKEB működése, és tapasztalatok a beadott dokumentációkkal kapcsolatban Rojkovich Bernadett TUKEB tag, Reumatológiai Osztályvezető BIK
11.40 A klinikai vizsgálatok etikai és jogi szabályozása Mogyorósi Dorottya Európai-jogi szakjogász
12.00 Ebéd    
13.00 Klinikai vizsgálóhely kiválasztásának szempontjai Veres László Klinikai Kutatási Igazgató, IQVIA Magyarország Kft
13.20 Betegtájékoztató és beleegyező nyilatkozat, különös tekintettel az un. sérülékeny populációra Bende Balázs Klinikai Kutatási Vezető, Szegedi Tudományegyetem
13.40 Orvostechnikai eszközökkel végzett Klinikai Vizsgálatok Fodor Eszter Clinical Director, Pharmahungary Group
14.00 A klinikai vizsgálatok monitorizálása kapcsán jelentkező leggyakoribb problémák/risk based monitoring Szakolczai-Sándor Norbert Klinikai Kutatási Igazgató, Syneos Health
14.20 Beavatkozással nem járó klinikai gyógyszervizsgálatok/a vizsgálatot végző orvos szemszögéből Szepesi Gábor Klinikai Kutatási Igazgató, PRA Health Sciences
14.40 Kávészünet    
15.00 Klinikai Kutatási Munkatárs (CRA) és a megbízó (szponzor) feladatai Hallgas Balázs ügyvezető, Navolab Diagnosztika Kft.
15.20 A klinikai vizsgálatot végző orvos kötelezettségei, a “Study Nurse” és a “Study Coordinator” feladatai Kemény Vendel Klinikai Kutatási Igazgató, PRA Health Sciences
15.40 Mellékhatás jelentés a klinikai vizsgálatok során Koncsik Gábor Farmacovigilancia Vezető, Servier Hungária Kft.
16.00 Minőségbiztosítás a Klinikai vizsgálatok során Juszku Kálmán Klinikai Kutatási Igazgató, AstraZenaca Kft.
16.20 Tesztírás    
16.50 Tanfolyam vége    

 

Felhívjuk figyelmét, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet, (módosítva 2021 július 2, hatálybalépés ideje július 3) alapján a rendezvényre belépni kizárólag hatósági igazolvánnyal, vagy azzal egyenértékű applikáción lévő védettségi igazolással lehet. A regisztrációkor az igazolást a szervezők ellenőrizni kötelesek.

Szeptember 23. csütörtök  

09.00-10.00 Regisztráció
10.00-10.15 Elnöki megnyitó
10.15-11.30 Nyitó szekció
10.15-10.45 New methods in Clinical Trials – Malouvier, Alexandre; ICON
10.45-11.15 How Sanofi did organize access of IP to patient through Direct to Patient Shipment during the COVID-19 Pandemia” –  Sotty, Marc; Sanofi
11.15-11.30 Diszkusszió
11.30-12.00 Kávészünet
12.00-13.00 (Új típusú) Decentralizált Vizsgálatok
12.00-12.15 Decentralizált vizsgálati módszerek – Nagy Kamilla, IQVIA
12.15-12.30 Home Care – Törőcsik Kálmán, Research Professionals
12.30-12.45 eSource és remote monitoring – Molnár Tibor, Semmelweis Egyetem
12.45-13.00 Decentralizált vizsgálatok hatósági kihívásai – OGYÉI (szervezés alatt)
13.00-14.00 Ebéd
14.00-15.30 Hatósági kerekasztal – (COVID járvány tanulságai, felkészülés az EU CTR implementációra)
  Tarnai Judit, OGYÉI: A klinikai vizsgálatok helyzete hazánkban és a környező régióban, különös tekintettel a COVID 19 pandémiára
  Hermann Dóra, OGYÉI: Inspekciós tapasztalatok és trendek
  Szentiványi Mátyás, OGYÉI
  Tamásné Németh Ágnes, OGYÉI
  Fürst Zsuzsanna, ETT KFEB
  Arányi Péter, ETT KFEB
  Borvendég János, OGYÉI
  COVID és hatóság, EU CTR implementáció
15.30-16.00 Szünet
16.00-17.30 Egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény értelmezése és következményei
16.00-16.10 Botz Lajos, Pécsi Tudományegyetem
16.10-16.20 Filakovszky János, Semmelweis Egyetem
16.20-16.30 Ficzere Andrea, Magyar Kórházszövetség
16.30-16.40 OKFŐ képviselője
16.45-17.30 Diszkusszió
19.00 Gálavacsora

Szeptember 24. péntek  

09.30-11.30 MKVT Kávéház/Workshop
  Kihívások és megoldások a intézményi szerződéskötésekkel kapcsolatban operációs szemszögből
 
  • Erdős Ildikó, Semmelweis Egyetem
  • Dr. Seres Andrea, LabCorp Clinical Development
  • Sisa Dániel, független jogi szakértő
12.00-14.00 Ebéd

 

Részvételi díjak

A GCP tanfolyam idén először hibrid módon kerül megrendezésre. Így lehetőség nyílik a személyes találkozás mellett az online részvételre is. 

GCP részvételi díj  
Személyes résztvevő 35 000 Ft + ÁFA
Online résztvevő 35 000 Ft + ÁFA
Konferencia részvételi díj  
MKVT tag 49 000 Ft + ÁFA
nem MKVT tag 59 000 Ft + ÁFA
Gálavacsora kísérők számára 10.000 Ft + ÁFA

Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2021. szeptember 6.

A GCP Tanfolyam személyes részvételi díja tartalmazza a tanfolyam időtartama alatt a programon és az étkezéseken (2 kávé szünet, egy büféebéd) való részvételt. Szállás külön rendelendő és fizetendő. További információ a szállás lehetőségről itt.

A GCP tanfolyam online részvételi díja virtuális részvételt tartalmaz a tanfolyamon, saját eszközről, tetszőleges helyszínen. A díj tartalmazza az előadóktól való kérdezés lehetőségét online chat felületen valamint a vizsgázási lehetőséget is.

A konferencia részvételi díja tartalmazza a konferencia teljes időtartama alatt a programokon való részvételt, az étkezéseket (3 kávé szünet, két büféebéd) , valamint a gálavacsorán való részvételt. Szállás külön rendelendő és fizetendő.

Az ÁFA mértéke 27 %. 

Fizetési feltételek

A befizetést az előleg bekérő levélen feltüntetett számlaszámra kérjük teljesíteni, a megjelölt határidőig. Az átutalás beérkezése után előlegszámlát, a rendezvény után pedig végszámlát állítunk ki. A jelentkezési lap kitöltése és a szervezőknek történő megküldése, illetve az on-line felületen történő jelentkezés megrendelésnek számít – és a megfelelő határidőn belüli lemondás esetét kivéve – fizetési kötelezettséget von maga után.

A végszámlán a költségeket az alábbi bontásban fogjuk feltüntetni:
Regisztrációs díj / egyéb költségek
Regisztrációs díj / étel, ital

Lemondási feltételek
Lemondást kizárólag írásban fogadunk el. Amennyiben a lemondás 2021. augusztus 22-ig megérkezik, a már kifizetett részvételi díjat 1.500 Ft adminisztrációs díj levonásával visszatérítjük. Az augusztus 23. és szeptember 6. között érkező lemondások esetében 80 %  technikai költséget számolunk fel. Szeptember 7-e után történő lemondásnál nem áll módunkban visszatérítést fizetni, a részvételi jog más személyre történő átruházását azonban elfogadjuk.

Felhívjuk figyelmét, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet, (módosítva 2021 július 2, hatálybalépés ideje július 3) alapján a rendezvényre belépni kizárólag hatósági igazolvánnyal, vagy azzal egyenértékű applikáción lévő védettségi igazolással lehet. A regisztrációkor az igazolást a szervezők ellenőrizni kötelesek.

 

Szállásfoglalásra közvetlenül a Hotel Yacht Business and Wellnes a szállodánál van lehetőség, az alábbi e-mail címen: reception@hotel-yacht.hu

A konferencia résztvevői az MKVT 2021 hivatkozás megadásával kedvezményes árakon tudnak foglalni.

Szállás árak

Kétágyas szoba reggelivel 31.200,- Ft/éjszaka (bruttó ár)
Egyágyas szoba reggelivel 24.900,- Ft/éjszaka (bruttó ár)
Kétlégterű családi szoba 2 fő részére, reggelivel (összesen 10 db) 31.200,- Ft/éjszaka (bruttó ár)
Az idegenforgalmi adó külön fizetendő 400,- Ft/fő/éjszaka

 

A fenti szállás árak a következő szolgáltatásokat tartalmazzák: 

  • Gazdag büféasztalos reggeli
  • Díjmentesen elérhető WIFI szolgáltatás a szálloda egész területén
  • Wellness Centrum és Szauna Világ használata:
    25 méteres úszómedence, gyermekpancsoló, pezsgőmedence, finn szauna, infraszauna, gőzkabin,
    sószoba, pihenősziget
  • Fürdőköpeny és törölköző használat
  • Szobaszéf használat

 

Parkolás

Parkolás a szálloda saját, kamerával megfigyelt, zárt parkolójában korlátozott számban (38 parkolóhely) lehetséges és a konferencia vendégei számára ingyenes. További díjmentes parkolásra a szálloda előtt is van lehetőség.

EGYÉNI JELENTKEZÉS

 
Jelentkezési útmutató
  1. Nyissa meg a regisztrációs felületet (klikkeljen a lenti Online regisztráció gombra)
  2. Az „Új Felhasználó” fülön kattintson az „Új Felhasználó” gombra
    1. a regisztráció e-mail címhez kötött
    2. egy e-mail címről egy személy regisztrálható!
  3. Kérjük, adja meg személyes adatait
  4. Regisztrációját követően kap egy visszaigazoló e-mailt.
    1. Kérjük, kövesse az e-mailben kapott utasításokat, állítsa be jelszavát
  5. Folytassa az űrlapadatok kitöltését:
    1. személyes adatok
    2. előadás bejelentése
    3. regisztrációs díj beállítása
    4. opcionális programok kiválasztása
    5. számlázás
  6. Rendelési bizonylat (összesítő) letöltése
  7. Díjbekérő letöltése
  8. Ellenőrzés
  9. Részvételi díj befizetése a díjbekérő alapján

Csoportos jelentkezés

Az online felületen keresztül egy e-mail cím felhasználásával csak egy személy regisztrálására van lehetőség.

Amennyiben több személyt szeretne regisztrálni, kérjük töltse le az alábbi  jelentkezési lapot, melyet személyenként kitöltve juttasson vissza számunkra az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Elektronikus formában: e-mail: mkvt@altagra.hu

Postai úton: Altagra Szervező és Utazási Iroda Kft., 1141 Budapest, Cinkotai út 109. fszt. 4.

Ha kiállítóként szeretne részt venni az eseményen vagy szponzorként csatlakozna a rendezvényhez kérjük töltse le az alábbi dokumentumot bővebb információkért!

A kiállítói- és szponzori megrendelő lap letölthető innen: 

Amennyiben a konferenciával kapcsolatban kérdése van, kérjük forduljon a titkársághoz bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Konferencia titkárság/Altagra Szervező és Utazási Iroda Kft

Vándor Andrea:  06/30/402 5716, e-mail: mkvt@altagra.hu

mkvt-logo new

GCP Tanfolyam

2021. szeptember 22.

MKVT Konferencia

2021. szeptember 23-24.

Hotel Yacht Wellness & Business  Siófok

8600 Siófok
Vitorlás u. 12-14.

Kiállítók