Konferencia részletes programja és információi

A Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciája

Első felhívás

Kedves Kollégák!

A XVII. Magyar Stroke Kongresszust, korábbi terveinknek megfelelően, Siófokon rendezzük meg, a Magyar Stroke Társaság és a Bajcsy Kórház közös szervezésében.

Kongresszusunk mottója: az alapellátástól a mesterséges intelligenciáig. Az előző évek tapasztalatait alapul véve, Kongresszusunk most is hibrid rendezvény lesz, lehetőséget teremtve arra, hogy az online jelenlét mellett, az esetlegesen elmulasztott előadások is később elérhetők maradjanak.

Ugyancsak hagyománynak tekinthető már, hogy a Kongresszus ideje alatt nem csak a Magyar Neuroszonológiai Társaság Konferenciájának adunk helyet, hanem Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlést is tartunk, természetesen ezt is Siófokon, lehetőség szerint minél több közös szakmai és társasági programmal. Újdonság azonban, hogy idén a Vándorgyűlés felkért előadói elsősorban szakdolgozók lesznek, természetesen mindannyian szakterületük kiemelkedő képviselői.

Egy szakmai rendezvény sikeréhez, a gondos szervezőmunkán túl, a résztvevők aktív közreműködése elengedhetetlen. Ezért mindenkit arra kérünk, hogy saját tudományos munkájával, elemzéseivel, vagy esetismertetéseivel emelje a rendezvény színvonalát. Természetesen ez szakdolgozóinkra és orvosainkra egyaránt vonatkozik, és a korábbi évekhez hasonlóan, lehetőség szerint mindenkinek lehetőséget szeretnénk adni arra, hogy személyesen, előadás formájában számolhasson be eredményeiről.

Szintén újdonság, hogy sokak korábbi kérésének eleget téve, a Kongresszus keretein belül gyakorlati oktatást: szédülés tanfolyamot tartunk.

Szeretettel várunk minden kollégát, minden stroke ellátás iránt érdeklődő szakdolgozót, neurológust, kardiológust, radiológust, rehabilitációs szakembert, sürgősségi orvost, családorvost: 2023 augusztusának utolsó napján, Siófokon.

Tisztelettel és üdvözlettel:

VASTAGH ILDIKÓ
ÓVÁRY CSABA
NÉMETH LÁSZLÓ

„Az alapellátástól a mesterséges intelligenciáig”

Tudományos program, szekciók:

  • A mesterséges intelligencia alapú stroke ellátás aktualitásai
    Üléselnökök: Dr. Szikora István, Dr. Óváry Csaba
  • Prehospitalis stroke ellátás
    Üléselnökök: Dr. Szegedi Norbert, Toldi Ferenc
  • Akut stroke ellátás a sürgősségi osztályon
    Üléselnökök: Dr. Kanizsai Péter, Dr. Szapáry László
  • Párbeszéd a küldő és fogadó fél között a neurointervenciós ellátás tükrében
    Üléselnökök: Dr. Vajda Zsolt, Dr. Pánczél Gyula
  • Nil Nocere! Szekció az endovascularis stroke terápia határ(ai)talanságáról
    Üléselnökök: Dr. Nardai Sándor, Dr. Kerényi Levente
  • Ritka stroke etiológia, a vasculitisek
    Üléselnökök: prof. Dr. Kiss Emese, prof. Dr. Csiba László
  • Kardioembóliás stroke
    Üléselnökök: Dr. Fontos Géza, Dr. May Zsolt
  • Képalkotó vizsgálatok
    Üléselnökök: Dr. Várallyay Péter, Dr. Tarján Zsolt
  • Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciája
    Üléselnökök: Dr. Németh László a Társaság elnöke, Dr. Valikovics Attila
  • Nyelészavarok kezelése és táplálásterápia stroke betegekben
    Üléselnökök: Dr. Folyovich András, Dr. Csányi Attila
  • Post-stroke állapotok
    Üléselnökök: Dr. Lippai Zoltán, Dr. Fazekas Gábor
  • Ritka stroke esetek
    Üléselnökök: Dr. Óváry Csaba, Dr. Sipos Ildikó
  • Ellentmondásos stroke esetek
    Üléselnökök: prof. Dr. Csiba László, Dr. Molnár Sándor
  • Prevenció az alapellátás szemszögéből
    Üléselnökök: Dr. Dózsa Katalin, Dr. Vastagh Ildikó
  • Vérzéses stroke
    Üléselnökök: prof. Dr. Bereczki Dániel, prof. Dr. Oláh László
  • Post-stroke fájdalom szindróma
    Üléselnökök: Dr. Szok Délia, Dr. Fehér Gergely
  • Hands-on szekció:
    a. Stroke állapotfelmérő és rizikóbecslő skálák alkalmazása a mindennapi gyakorlatban
    Szervező: prof. Dr. Klivényi Péter
    b. A szédülés centrális és perifériás elkülönítése
    Szervező: prof. Dr. Nagy Ferenc
  • Új kutatási eredmények
    Üléselnökök: prof. Dr. Nagy Zoltán, prof. Dr. Bari Ferenc 

A konferencia előadásairól készült program és absztraktkötetet ITT TUDJA MEGNYITNI ÉS LETÖLTENI

A helyi Szervező Bizottság Tagjai

Dr. Óváry Csaba PhD
főigazgató
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Dr. Vastagh Ildikó PhD
osztályvezető főorvos
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Ralovich Csilla
ápolási igazgató
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Ihász Kata
Altagra Szervező és Utazási Iroda, a szervezőbizottság titkára

 

A Tudományos- és Program Bizottság Elnöke

Prof. Dr. Szapáry László
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Neurológiai Klinika

A Tudományos- és Program Bizottság Tagjai

Prof. Dr. Bereczki Dániel
Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika

Dr. Csató Gábor
Országos Mentőszolgálat

Dr. Dózsa Katalin
háziorvos-diabetológus, SEEKK tudományos munkatárs

Dr. Kanizsai Péter László
Pécsi Tudományegyetem, Sürgősségi Orvostani Tanszék

Prof. Dr. Klivényi Péter
Szegedi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika

Dr. Nardai Sándor
Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet, Neurointervenciós osztály

Dr. Németh László
Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Neurológiai Osztály

Prof. Dr. Oláh László
Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Neurológiai Klinika

Prof. Dr. Szapáry László
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Neurológiai Klinika

Dr. Vajda Zsolt
Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Neurovaszkuláris Intervenciós Egység

 

Sajtóanyag

SAJTÓANYAG ÚJ

A KONGRESSZUS TÉMÁI

A 2023 évi kongresszus szervezői idén is várják előadásaikat!

Absztrakt beadási határidő: 2023. június 1. 23:59

 
 
 

Előadás/poszter összefoglalók formai követelményei:

Cím

Szerző(k) neve

Szerző(k) munkahelyének pontos megnevezése (rövidítések nélkül), város

Kulcsszavak– PubMED-MeSH kompatibilis (kötelező, vesszővel elválasztva minimum 3, maximum 5)

Absztrakt: kötelező, minimum 1000 — maximum 2600 leütés. Görög betűk alkalmazhatóak (latinos írásmód)

A beküldendő absztrakthoz a mintát INNEN töltheti le.

 

A Szervező Bizottság értesítést küld arról, hogy előadásra alkalmasnak ítéli-e az összefoglaló tartalmát. A Szervező Bizottság fenntartja a jogot a prezentáció formájának meghatározására.

 

Az összefoglalókat az online jelentkezési rendszerbe, a jelentkezést követően lehet feltölteni. 

Beküldési határidő: 2023. június 1. 23:59

A kongresszus az előző évek sikere után idén is hibrid módon kerül megrendezésre. Így lehetőség nyílik a személyes találkozás mellett az online részvételre is, valamint a rendezvény után az elhangzott előadások visszanézésére.

RÉSZVÉTELI DÍJAK
(Bruttó összegek)
Korai** Normál** Késői és helyszíni
  május 31-ig jún. 1. – július 15. július 16.-tól
Magyar Stroke Társaság tagjai * 66 675,- 76 200,- 103 188,-
Magyar Stroke Társaság tagjai, 35 éven aluliak 57 150,- 66 675,- 103 188,-
Nem társasági tagok 76 200,- 85 725,- 103 188,-
Online részvétel 57 150,- 57 150,- 57 150,-

Kérjük, hogy amennyiben nem tud a konferencia teljes idején jelen lenni, ám van olyan szekció vagy nap, amin szívesen részt venne, vegye fel a kapcsolatot a konferencia titkárságával!

*  A kedvezményes részvételi díj azon társasági tagok számára elérhető, akik a tagdíj fizetési kötelezettségüknek 2023. évben eleget tettek. A tagdíjfizetés meglétét az online regisztrációkor a rendszer automatikusan ellenőrzi! Kérjük vegye figyelembe, hogy amennyiben a Társasági tagoknak szóló kedvezményes díjat kívánja igénybe venni, úgy ugyanazokkal az adatokkal kell regisztráljon, amit a Stroke Társasági tagsága során adott meg! Ellenkező esetben a kedvezmény nem érvényesíthető.
Tagdíj befizetését valamint a számlaszámot (amire a tagdíj átutalható) a Magyar Stroke Társaság honlapján itt ellenőrizheti: http://www.stroketars.hu

Helyszíni tagdíj befizetése esetén a regisztrációs díjkedvezmény nem érvényes.

**A korai és normál részvételi díjak abban az esetben érvényesek, ha mind a jelentkezés, mind a díj befizetése a megadott határidőn belül megtörténik.

 

A részvételi díj az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:

Személyes részvételi díj:

– részvételt a  Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusán és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciáján
– belépést a két eseményhez kapcsolódó kiállításra
– az előadások összefoglalóit tartalmazó kiadványt
– ebédet (augusztus 31-én, szeptember 1-én és 2-án)
– kávét, frissítőt a szünetekben

Online részvételi díj:

– a Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciája virtuális megtekintése – saját eszközén, tetszőleges helyszínen.
– névre szóló csatlakozási lehetőséget a konferencia zárt platformjára, ahol a teljes konferenciaprogramot akár valós időben, akár a rendezvényt követően 60 napig visszanézheti.
– az előadások összefoglalóit tartalmazó kiadványt online formában

 
EGYÉB KÖLTSÉGEK
(Bruttó összegek)
Korai Normál Késői és helyszíni
  május 31-ig június 1. – július 15. július 16-tól
Nyitófogadás 13 000,- 13 000,- 15 500,-
Grillparty 15 000,- 15 000,- 17 500,-

Az idei esemény Nyitófogadását a Szent Miklós hajón rendezzük meg. A hajó a hoteltől kb 15 perc sétával elérhető, Bahart kikötőből indul, augusztus 31-én 19 órakor és ugyanott köt ki 22 órakor. A Nyitófogadást időben úgy terveztük, hogy – megfelelő időjárás esetén – a kihajózás után a hajó nyitott részéről a Tihanyi Apátsággal a háttérben a nyár utolsó naplementéje is látható lesz, melyet a hajó zárt részében egy állófogadás követ. Az ár tartalmazza az este folyamán felszolgált ételeket, valamint az üdvözlőitalt és további egy italt a vacsorához.

A Grillparty – a tavalyi sikerre való tekintettel – idén is a Balaton közvetlen szomszédságában, a Hotel AZÚR kültéri medence melletti grillteraszán kerül megrendezésre, szeptember 1-én 20 órától. A Grillpartyt követő kötetlen, zenés-táncos esemény helyszíne a bowling pályák melletti bár rész lesz. A grillparty részvételi díja tartalmazza a vacsorát és korlátozott mennyiségű ital fogyasztását.

 

Korai jelentkezési határidő:  2023. május 31.

 

Fizetési feltételek

Online jelentkezés esetén a visszaigazolás és a díjbekérő levél automatikusan készül, és a számlafizetőként megjelölt E-mail címre kiküldésre kerül. Kérjük, a számlázási adatok pontos megadását! Az adatok módosítása miatt lerontott és újra kiállított számlák díja 2.000 Ft.

A jelentkezési lapon elküldött regisztráció esetén a feltüntetett adatok alapján a jelentkezéseket az online rendszerben a titkárság rögzíti és a díjbekérő az ott megadott számlafizetőnek kerül kiküldésre.

A befizetést a díjbekérő levélen feltüntetett számlaszámra kérjük teljesíteni, a megjelölt határidőig. Az átutalás beérkezése után végszámlát állítunk ki. A jelentkezési lap kitöltése és a szervezőknek történő megküldése, illetve az online felületen történő jelentkezés megrendelésnek számít – és a megfelelő határidőn belüli lemondás esetét kivéve – fizetési kötelezettséget von maga után.

A végszámlán az egyes tételek étel-italtartalmát szerepeltetjük, az azután fizetendő közterhek a szervező által nem kerülnek megfizetésre.

Lemondási feltételek személyes részvétel esetén

Lemondást kizárólag írásban fogadunk el az stroke@altagra.hu e-mail címen. Amennyiben a lemondás 2023. június 30-ig megérkezik, a már kifizetett részvételi díjat 1 500 Ft adminisztrációs díj levonásával visszatérítjük. A július 1. és augusztus 1. között beérkező lemondások esetében 50% technikai költséget számítunk fel, vagy online részvétellé konvertáljuk. Augusztus 2. után történő lemondásnál nem áll módunkban visszatérítést fizetni, a személyes részvételt online részvétellé konvertáljuk.

Lemondási feltételek online részvétel esetén

Lemondást kizárólag írásban fogadunk el az stroke@altagra.hu e-mail címen. Amennyiben a lemondás 2023. június 30-ig megérkezik, a már kifizetett részvételi díjat 1 500 Ft adminisztrációs díj levonásával visszatérítjük.

Július 1. után történő lemondásnál nem áll módunkban visszatérítést fizetni, az online hozzáférést biztosítjuk. A kongresszus felvételei az eseményt követően visszanézhetőek.

 
 

Kérjük, olvassák el Általános Szerződési Feltételeinket!

Kérjük részesítse előnyben az online jelentkezést, így gyorsan és egyszerűen regisztrálhat.

A rendszerből letöltheti a visszaigazolást, valamint a számlázási adatok megadása után a díjbekérő levelet E-mailben kapja meg a számlázási kapcsolattartó.

Mielőtt elkezdi a regisztrációt

– amennyiben előadást szeretne benyújtani, véglegesítse a feltölteni kívánt összefoglalóját, ellenőrizze, hogy az megfelel-e a formai követelményeknek (ennek részleteit az “összefoglalók beküldése” fülön találja meg)

– gondolja át, hogy az egyes szolgáltatásokról (regisztrációs díj, szállásköltség, nyitófogadás és gálavacsora) kinek a nevére kíván majd számlát kérni. Amennyiben cég számára kér számlát, készítse elő a költségvállaló pontos számlázási címét és adószámát, valamint a számlafizetést kezelő kontaktszemély adatait. Magánszemély esetében csak a pontos számlázási címre van szükség.  Arra is van lehetőség, hogy több számlát kérjen, különböző számlázási címeket megadva.

 

Jelentkezési útmutató

  1. Nyissa meg a regisztrációs felületet (klikkeljen a lenti kék Online jelentkezés gombra)!
  2. Az „Új Felhasználó” fülön kattintson az „Új Felhasználó” gombra
    1. a regisztráció e-mail címhez kötött
    2. egy e-mail címről egy személy regisztrálható!
  3. Kérjük, adja meg személyes adatait!
  4. Regisztrációját követően kap egy visszaigazoló e-mailt.
    1. Kérjük, kövesse az e-mailben kapott utasításokat, állítsa be jelszavát!
  5. Folytassa az űrlapadatok kitöltését:
    1. személyes adatok
    2. előadás bejelentése (opcionális)
    3. regisztrációs díj
    4. esti programok (opcionális)
    5. számlázási adatok
  6. Rendelési bizonylat (összesítő) letöltése (opcionális)
  7. Számlázási adatok ellenőrzése

A rendszer az adminisztrátori ellenőrzést követően díjbekérőt küld a számlázási kapcsolattartó E-mail címére, mely az azon szereplő határidőre fizetendő.

 

Kérjük, olvassák el Általános Szerződési Feltételeinket!

 

Csoportos jelentkezés

Az online felületen keresztül egy e-mail cím felhasználásával csak egy személy regisztrálására van lehetőség.

Amennyiben támogatóként több személyt szeretne regisztrálni, kérjük töltse le az alábbi jelentkezési lapot, melyet személyenként kitöltve juttasson vissza számunkra az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Elektronikus formában: stroke@altagra.hu

Postai úton:

Altagra Szervező és Utazási Iroda Kft.
Postacím: 1118 Budapest, Csukló utca 6/A “felső kapu”

További inormációk

Böngésző, sütik

  • Böngészőjének támogatnia kell a sütiket, s az opciónak elérhetőnek kell lennie.
  • Rendszerünk nem használ kívülálló sütiket.
  • Ha böngészője nem támogatja a sütiket, javasoljuk töltsön le egy újabbat, ami már képes erre, mint pl. az általunk favorizált Mozilla Firefox.

Adatok

  • Az összes adat egy webes adatbázisban tárolódik, így bármikor módosíthatók és ellenőrizhetők.
  • Adatai megváltoztatása után a rendszer újabb visszaigazolást nem küld.

Biztonság

  • Az összes adat kezelése biztonságos szerveren történik, biztonságos alrétegen keresztüli kommunikáció valósul meg.
  • Ha 20 percen keresztül nem tanúsít semmilyen aktivitást, munkamenetét automatikusan bezárjuk. Saját adatai biztonsága érdekében mindig jelentkezzen ki a rendszerből.

Kapcsolat

Támogatói lehetőségek

A Magyar Stroke Társaság Kongresszusa a két társrendezvénnyel kiegészülve kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy Ön bemutassa termékeit és szolgáltatásait a hazai vascularis neurológia szakembereinek. Az eseménnyel párhuzamosan megrendezésre kerülő kiállítás megfelelő alkalmat ad arra, hogy kulturált, innovatív körülmények között találkozhasson a konferencia résztvevőivel és értekezhessen velük a legújabb fejlesztésekről, termékekről és ismeretekről.

Helyszíni megjelenési lehetőségek

  • KIÁLLÍTÁSI STAND terület több méretben bérelhető (minimum 4 nm). A kiállítási lehetőséget igénybe vevő cégek képviselői korlátozott számú kedvezményes részvételi díjjal regisztrálhatnak a konferenciára.
  • 60 PERCES SZIMPÓZIUM (maximum 4 db a tudományos programmal párhuzamosan)
  • 30 PERCES SZIMPÓZIUM (maximum 4 db, a tudományos programmal párhuzamosan)
  • 15 PERCES SZIMPÓZIUM a Vándorgyűlésen
  • SPECIÁLIS, CÉGES WORKHOP (a tudományos programmal párhuzamosan, egyedi árajánlat alapján)
  • REKLÁM- SZÓRÓANYAG a konferencia táskában elhelyezve
  • ROLL UP ELHELYEZÉSE a plenáris és a szekció termekben
  • EGYOLDALAS HÍRDETÉS MEGJELENÍTÉSE a kiadványban, színes A4‐es méretben (B2, B3, B4 oldal vagy belső oldalak)
  • legfeljebb 120 MP IMAGE SPOT /hirdetés vetítése a szünetekben
  • TÁRSASÁGI ESEMÉNYEKEN való céges megjelenés (dekoráció-, programelem támogatása, roll-up kihelyezése)
  • A Kongresszus és a Vándorgyűlés honlapján minden támogató cég logója megjelenik – egy tetszőleges oldalra mutató kattintható linkkel – és feltüntetjük a támogatói fokozatukat is.
  • A szervezők örömmel fogadják a cégek természetben (kongresszusi táska, nyakbaakasztó, tollak ), illetve termékekkel, szolgáltatásokkal történő támogatását is.

Megjelenések ára (nettó)

Díj Tartalom
  KONGRESSZUS (Hotel Azúr)
62 500 Ft/ m2 Kiállítási terület, installáció nélkül, minimum 4 m2 bérelhető
1 250 000 Ft 60 perces, párhuzamos szekciókban tartott SZIMPÓZIUM
780 000 Ft 30 perces, párhuzamos szekciókban tartott SZIMPÓZIUM
600 000 Ft 1/1 oldalas hirdetés a Kongresszus kiadványában a hátsó borító oldalon
500 000 Ft 1/1 oldalas hirdetés kiemelt helyen a Kongresszus kiadványában (belső borító oldalak)
350 000 Ft 1/1 oldalas hirdetés a Kongresszus kiadványában (belső oldalak)
250 000 Ft legfeljebb 120 mp-es image spot/hirdetés vetítése a szünetekben a kávészünetek helyszínén elhelyezett kivetítőkön
200 000 Ft reklám, szóróanyag elhelyezése a konferencia táskákban
200 000 Ft roll‐up elhelyezése a plenáris teremben vagy a szekció teremben
200 000 Ft Társasági eseményeken virág-, vagy egyéb dekoráció, roll-up kihelyezése, programelem támogatása
       
  VÁNDORGYŰLÉS (Yacht Hotel)
40 000 Ft/ m2 Kiállítási terület, installáció nélkül, minimum 4 m2 bérelhető
300 000 Ft 15 perces SZIMPÓZIUM
100 000 Ft 1/1 oldalas hirdetés a Programfüzetben
100 000 Ft roll‐up elhelyezése a teremben
50 000 Ft reklám, szóróanyag elhelyezése a konferencia táskákban

A fenti árak nem tartalmazzák az ÁFÁ-t.

 

Támogatási fokozatok

Platina/Kiemelt fokozatú támogató min. 2.500.000 Ft + ÁFA összegű támogatás esetén
Arany fokozatú támogató min. 1.750.000 Ft + ÁFA összegű támogatás esetén
Ezüst fokozatú támogató min. 1.250.000 Ft + ÁFA összegű támogatás esetén

 

Határidők 

  • Kiállítói hely bérlése
    • a Kongresszusra: 2023. június 15-ig
    • a Vándorgyűlésre: 2023. július 14-ig
  • Szimpózium
    • a Kongresszusra: 2023. június 1-ig
    • a Vándorgyűlésre: 2023. június 30-ig
  • Hirdetés a Kiadványban
    • a Kongresszusra: 2023. július 31-ig
    • a Vándorgyűlésre: 2023. július 31-ig

 

A Kiállításhoz kötődő kedvezményes regisztráció

A szerződésben szereplő kiállító cég képviseletében 4 fő számára kedvezményes részvételi díjat állapítottunk meg. A képviselők bejelentése a kongresszust megelőzően e-mailen történik. A standon lévő személy/személyek kedvezményes regisztrációs díja 52.500 Ft + ÁFA/fő, ez az összeg a kiállítási csomag díján felül fizetendő. A regisztrációs díj tartalmazza a szakmai programokon való részvételt, a napközbeni étkezéseket az esemény teljes időtartama alatt. Nem tartalmazza a vacsorákon való részvételt és a szállást, amelyeket szintén a szervezői titkárságon keresztül, emailben rendelhetnek meg.

 

Egyedi lehetőségek

Támogatóinkat és partnereinket szeretnénk arra ösztönözni, hogy a hagyományos megjelenési formák mellett egyedi és innovatív módon jelenjenek meg a Kongresszuson és a Vándorgyűlésen, biztosítva ezzel az unikális jelenlétet és a fokozott eredményességet. Ennek érdekében a Kongresszus Szervezői Titkársága, az Altagra Kft., a megkereséseket követően egyedi támogatói csomagok kidolgozását biztosítja. Amennyiben az Önök cége a Kongresszuson és a Vándorgyűlésen egyaránt támogatóként kíván megjelenni, úgy speciális csomag kedvezményt biztosítunk.

A Magyar Stroke Társaság elkötelezett a szakdolgozók képzését és involváltságát illetően, ezért megkülönböztetett figyelemmel üdvözöljük rendezvényeinken azon cégeket, akik a vándorgyűlésre szakdolgozók részvételét is támogatják.

 

További információ: 

Ersók Nóra

M: +36 70 384 3718

e-mail: stroke@altagra.hu

A kongresszus helyszíne

A Hotel Azúr Szállodakomplexum részeként üzemelő, kellemes balatoni környezetben található, különleges teremadottságokkal rendelkező “Azúr Rendezvényközpont” egyedülálló helyszíne lesz az idei konferenciának.

A Hotel Azúr**** 3 épületében összesen 222 légkondicionált, erkélyes szoba áll a kedves vendégek rendelkezésére. Minden szállodai szoba balkonos, csendes és rendkívül kényelmes! Az ágyakban antiallergén párnák és paplanok, valamint kiváló minőségű gyógymatracok garantálják az egészséges és nyugodt pihenést.

Az összes szoba alapfelszereltsége: Wi-Fi, TV + Mozi csatornák, telefon, szobai széf, minibár, hajszárító, légkondicionáló berendezés.

A konferenciára tervezett termek egymás mellett, egy szinten (földszint) találhatóak, klimatizáltak. A rendezvény kiállítói a termek előtti lobbyban kapnak helyet, ami egyben a kávészünetek helyszíne is.

Az 1000 m2-es vízfelületű wellness központban, belső és külső élménymedencék, különböző hőmérsékletű finn szaunák, gőzkamra, sókamra, illatkamra, Kneipp-taposó, valamint fitness terem szolgálja a felüdülést.
A nyári időszakban a kültéri medencék is működnek. A szállodában lakó vendége számára a szobaár a fürdő korlátlan használatát is tartalmazza.

A konferencia utáni kikapcsolódást az épületet körülvevő, közvetlen vízparti, 6 hektáros őspark,  illetve beltéri 4 pályás bowling, biliárd-, játék- és kártyaasztalok szolgálják.

Parkolás

A szálloda előtti parkolóban lehetséges.

Check-in: az érkezés napján 14 órától, check-out: az elutazás napján 10 óráig.

Hotel Azúr Rendezvényközpont
8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c

Megközelítés: Az M7-es autópályáról a 105-ös kilométerkőnél kell lehajtani. Ezután a centrum illetve a vitorlás kikötő irányába – minden elágazásnál egyenesen tovább haladva – keresztezve a vasúti síneket a Vitorlás és az Erkel Ferenc utca sarkától balra haladva 200 méterre található a szálloda bejárata.

Amennyiben a konferencia helyszínén kíván szállást foglalni, úgy azt az eseményre történő regisztrációjával egyidejűleg, az online felületen lévő külön úrlapon tudja megtenni a titkárság által előzetesen lefoglalt kedvezményes árakon.

Szállásdíjak:

Superior egyágyas szoba: 46 990 Ft / fő / éjszaka
Superior kétágyas szoba: 49 990 Ft / 2 fő / éjszaka
Superior lakosztály 1 főre: 57 990 Ft / fő / éjszaka
Superior lakosztály 2 főre: 63 990 Ft / 2 fő / éjszaka
Felújított Superior egyágyas szoba: 52 990 / fő / éjszaka
Felújított Superior kétágyas szoba: 56 990 / 2 fő / éjszaka

A Hotel Azúr Prémium, a szállodakomplexum 5 csillagos része, külön wellness és külön reggeli szolgáltatást kínál a prémium kategóriában:

Hotel Azúr Prémium egyágyas szoba: 52 990 / fő / éjszaka
Hotel Azúr Prémium kétágyas szoba: 61 990 / 2 fő / éjszaka

A fenti szállásdíjak tartalmazzák:

  • reggeli
  • ÁFA és idegenforgalmi adó
  • klímaberendezés, LCD TV + Mozi csatornák
  • vezeték nélküli (WIFI) internet
  • minibár, szobai széf, hajszárító
  • 1000 m2-es vízfelületű wellness központ és fürdő korlátlan használatát

Lemondási feltételek:

  • A befizetett szállásdíjat legkésőbb 2023. június 30-ig történő lemondás esetén 1500 Ft adminisztrációs díj levonásával visszafizetjük.
  • 2023. július 1-augusztus 1. közötti lemondás esetén 1 éj szállásdíj levonásával a kifizetett összeget visszatérítjük, vagy a szállás más nevére átírását térítésmentesen biztosítjuk.
  • 2023. augusztus 2. utáni lemondás vagy meg nem jelenés esetén a befizetett díjat nem áll módunkban visszafizetni. A szállás más nevére átírását – legkésőbb augusztus 25-ig megküldött írásos kérés esetén – térítésmentesen biztosítjuk.

Szállásfoglalás kizárólag előre fizetéssel lehetséges. A szervezők helyszíni fizetést nem tudnak elfogadni.

 
 

KAPCSOLAT

Minden szállással kapcsolatos kéréssel, kérdéssel kapcsolatban kérjük, forduljanak a kongresszus titkárságához az alábbi elérhetőségen:

Ihász Kata

stroke@altagra.hu

A Kongresszus támogatói

Kiemelt támogató

Arany fokozatú támogató

Ezüst fokozatú támogatók

Támogatók

Együttműködő partner